Öszintén...

Gondolkodóba estem, és kérdések hadai bombázzák a fejem válaszok után kutatva, amiket nem tudok. Zavart vagyok és szétszórt, ami ritkán fordul elő velem. Mindig is tudtam, hol és miért vagyok, mit kell tennem, és főként, hogy mit keresek. Most mégis, valami nincs rendben.

Az egész ott kezdődött, hogy megnéztem a Dextert. Szeretem a jó sorozatokat, de ez mégis más, mint a többi. Úgy érzem, olyan vagyok, mint Dexter karaktere. Nem gyilkos, sosem tudnék bántani senkit. Inkább tanácstalan és zavart. Nem tudom, ki vagyok. Folyamatosan álarc mögött létezem, hogy ne jöjjenek rá a titkaimra. Idáig nem volt gond, mert a jövő számomra nem jelent semmit. Nem foglalkozom vele, nem érdekel mi lesz, az érdekel mi van. Persze az álarcon, amit viselek, nem ez van. Most mégis gondolkodóba estem, hogy mi lesz ezután. Meg találom-e azt, amit reménytelenül keresek? Mert hiába tagadja bárki, mindenki keres valamit. Én is keresek. Azt, hogy hogy néz ki, mi ez a valami, nem tudom, és azt sem tudom, fogom-e valaha tudni. Hiába akarom a válaszokat, ez sajnos nem ilyen egyszerű.

Szabályok. Dexter karaktere ezek alapján éli az életét. Én is. Bár én nem „szabályoknak” nevezném őket, találóbb a rácsok kifejezés. Ezek azok a dolgok, amik megfosztják az embert a szabadságától, beskatujázzák, és nem tehet ellene semmit. Amikor továbbtanultam, remény ébredt bennem, hogyha elszabadulok itthonról, akkor ezek megszűnnek, és szabad lehetek. De rá kellett jönnöm: nem az itthoni környezet kovácsolja a rácsokat, hanem én magam. Akárhová is megyek, rövid időn belül megjelennek, és már megint mögöttük vagyok. A menekülés hasztalan, felesleges, pedig ahhoz, hogy megtaláljam az igazi énem, át kell törjem őket. És ez az, ami most megilyesztett, mert nem tudom, hogy egyáltalán sikerül-e.

Ami még közös bennem és Dexterben, hogy szeretünk egyedül lenni. Az álarcomnak a társadalmi kapcsolatok nem okoznak gondot. Vannak barátaim, vannak emberek, akiket kedvelek, és van családom, akit szeretek. Ez az álarcom, a mögötte lévő emberi csonknak nincsenek barátai. Gyűlölöm a társaságokat, gyűlölök beszélgetni másokkal. Mindig félek, de nem tudom, mitől. A legjobban azt szeretem, amikor egy beszélgetés véget ér. Megkönnyebbülök. Gyülölöm, ha megérintenek, ha közel jönnek hozzám. Olyan, mintha belém akarnának törni, és mindent megtudni rólam. Félelmetes érzés, de hála van, ami megvéd, a maszkom. Ha elveszteném, el sem tudom képzelni, mi lenne velem.

Azonban az évek alatt lett pár dolog, amit megtudtam az igazi énemről. Erős vagyok, mert fennt tudom tartani a látszatot, és senki sem gyanakszik. Eddig féltem az alkoholtól, hogy becsípve talán eltörik a maszkom, de ettől már nem kell tartsak. Kitapasztaltam, hogy az alkohol gyengébb, mint amilyen erőssé váltam, nem tud kifogni rajtam. A maszkom addig csiszolgattam, amíg már elég erős lett ahhoz, hogy a segítségével tovább keressek.

Persze a családom tudtán kívül is sokat segít nekem ebben.

Van egy testvérem. Elveszett az élet útvesztőjében. Szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogy tehetném. Csak figyelem őt, és játszok, mint mindig. A lelke sérültnek tűnik, nem tudom, valaha meg gyógyúl-e. Ha sikerül neki, az talán számomra is egy újabb darabja lesz a kincsestérképnek.

Anya és apa. Szerencsémre nem túl okosak, ezért a maszkomnak csak piciny falatkák. Nem kihívás megtartani előttük a titkom. Élik az életüket, mint mások. Az ő szerepük a múltban volt, amikor a maszkomat még a kezemben tartottam, nem az arcomon. Talán ha okosabban lennének, akkor lehet, már az elején elbuktam volna, de ezt már sosem tudjuk meg.

Nagyszülők. Ők már komolyabbak, rájuk azért figyelnem kellett néha-néha. De mára már öregek, és csak azt látják, amit látni akarnak. Nem téma.

Rokonok. Velük ritkán találkozom, és ilyenkor csak profi megjátszásra van szükség, és minden kész is. Eszükben sem jut gyanakodni.

A barátokkal is hasonló a helyzet. Az embereknek ilyen korban elég sok problémájuk akad, mindenki magával foglalkozik, az álcám biztos. Összességében tehát, ha a maszkom egy nap eltöri valaki, az nem ebből a környezetből lesz. Talán egy olyan személy, akire sosem számítok, de mivel nem érdekel a jövő, nem is foglalkozom vele.

A hobbijaim. Ritkán járok társaságba, jobb szeretek egymagamban lenni. Ez persze ritkán valósul meg a család miatt, de nem gond, előttük nem kell féljek a lelepleződéstől. Szerepjáték, ez az egyetlen igaz dolog az egész eddigi életemben. Ez az, amit félelem nélkük csinálok, mert ott nem én vagyok, akármit is mesélek. Szerepjáték közben szabad vagyok, és ez az az érzés, amitől nem akarok megválni.

De mára már rájöttem, hogy ez nem elég. Több szabadság kell. Szerepjáték közben a rácsok eltünnek, és kereshetem tovább azt a bizonyos valamit, ám én nem csak akkor akarom keresni, hanem mindig.

Ha kívülről figyelem magam, nem tudom, melyik tulajdonságom tartozik a maszkomhoz, és melyik hozzám. Az igazi énem jó jellemű, azt már kiderítettem. Gyűlölöm a gonoszságot, vagy inkább azt, ha az emberek nem tudják megoldani maguk a problémájukat, és ezzel másoknak ártanak. Nem szeretem a szemétséget és a bunkóságot, és főleg azt nem, ha egy embert nem emberként kezelnek. Különbség Dexter karakterétől, hisz ő a szabályai szerint ölte azt, aki megérdemelte, én viszont szabályaim ellenére sem bántanék senkit. További különbségek még, hogy Dexter karakterének nem voltak érzései. Nekem vannak, érzem őket, bár néha nem értem, de tudom, hogy ott vannak.

Történt valami, ez a sorozat olyan érzelmeket hozott a felszínre bennem, amik idáig lappangtak a felszín alatt. Ha hinnék a sorsban, azt mondanám, ennek így kellett lennie.

Tanácstalan és zavart vagyok, nem tudom, hogyan tovább. Ha nem veszem le a maszkom, lehet, hogy később már nem is fogom tudni megtenni. És ha nem tudom levenni, akkor a rácsokat sem leszek képes áttörni, ami egyenlő azzal, hogy a keresésem véget ért, anélkül, hogy egyáltalán megtudtam volna, mi után kutatok.

Önmagamat keresem? Az igaz szabadságot? Vagy csak válaszokat a fel nem tett kérdésekre? Lehet, hogy nem is keresek, hanem inkább menekülök? Ha így van, akkor mi elől? A család? A világ? Vagy inkább...az igazi önmagam üldöz?

Kérdések, mindig csak kérdések, de jegyezzétek meg: mindenki keres valamit. Remélem, ti megtaláljátok.